üzenet

"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva." (Lk 12,6)

"Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,7)

Verebet sokat látni itt a lakótelepen. Nem hiszem azonban, hogy bárkinek eszébe jutna árulni őket - nincs értékük. Lehet, hogy bosszankodunk rajta, hány hajszál kerül a szemétbe egy-egy fésülködés során (ugyan van, akinek meg sem kottyan), azt azonban egyikünk sem tudja, mennyi is marad a fején. Jézus szerint Isten ugyanúgy törődik a hajszálainkkal, mint a verebekkel. (micsoda pazarlás, nem?)
Nemrég Isten keresztülvitt egy "intenzív tanfolyamon" ebben a témában. Egy csütörtökön azt mondtam férjemnek, két hétre kellene elmennem szabadságra, hogy kipihenjem magam. Aztán pár nap után beláttam: Isten ismer és pontosan tudja, mivel is tud feltölteni. Mi történt? Csak egy tesztvezetés szombaton, és egy árnyjáték vasárnap. Igaz, ez a tesztautó egy hibrid modell volt. Igaz, az előadás után bekukkanthattunk a kulisszák mögé; sőt ígéretet kaptunk, hogy onnan nézhetünk végig egy egész előadást az ősszel. Ez titkolt álmom volt, de soha nem említettem senkinek.
Vasárnap este úgy éreztem aztán, hogy van Valaki, aki nagyon gyengéden odafigyel rám: mennyire vagyok fáradt, mi érdekel, milyen vágyaim vannak.Az energia és lendületet, amit kaptam, felért két hét pihenéssel. Tanulom elhinni, hogy Isten számára valóban sok verébnél értékesebb vagyok.

A Heidelbergi Káté az Ige fényében

Jézus Krisztus neve - Fil 2, 9-11 (Ézs 45, 9-25) Heidelbergi Káté: 29-32. kérdés-felelet - 2013.03.10. (Thoma László)

Krisztus királysága - Ef 4, 7-16 (Ézs 65, 17-25. Dán 7, 13-14) Heidelbergi káté 46. és 49. kérdés-felelet - 2013.04.21. (Thoma László)

Az egyház - Zsolt 84 (ApCsel 2, 37-47) Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet - 2013.05.26. (Thoma László)

Kegyelemből, hit által - Zsolt 89, 1-19 (Ef 2, 1-10) Heidelbergi Káté 60-62., 64. kérdés-felelet - 2013.06.30. (Thoma László)

A megmentő keresztség - 1Móz 17, 1-13 (1Pt 3, 18-22) Heidelbergi Káté 69., 72., 74. kérdés-felelet - 2013.07.07. (Thoma László)

A kegyelem látható jelei - 1Kor 11, 23-26 (2Móz 12, 1-14) Heidelbergi Káté 76. és 78. kérdés-felelet - 2013.09.08. (Thoma László)

Új életben járás - Ef 4, 17-32 ( Ez 37)   Heidelbergi Káté 88-91 kérdés-feleletei - 2013.11.10. (Thoma László)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet