üzenet

"Az Úr trónol az áradat fölött, ott trónol az Úr, az örökké való király. Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel." (Zsolt 40,10-11)

Egy nehéz év kezdetén…

A 2009-es évet bárányhimlővel kezdtük. Már ez is megviselte kis családunkat, de arra nem számítottunk, hogy ennél jön még rosszabb is. Legkisebb lányunk fél éves volt, amikor egyik reggel vele a karomon siettem a konyhába, az engem segítségül hívó nagyobbik gyermekünkhöz. Sietségemben nem láttam, hogy a következő lépésem egy földön fekvő naptárra fog esni. Ráléptem a naptárra, ami a lábam alatt a szőnyegen megcsúszott és a gyermekkel együtt a kezemben a földhöz csapódtam. Én alaposan megütöttem az oldalam, de kislányom rosszabbul járt, mert nem tudott felkészülni az esésre, és így védekezés nélkül esett velem együtt a szőnyegre. Nagyon sírt, látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak, egy kis idő múlva a homlokán egy nagy duzzanat vált láthatóvá. Azonnal kórházba mentünk, ahol megállapították, hogy koponyatörést szenvedett két helyen – egyik oldalon 3 cm-es másikon pedig 5 cm-es törés van. Természetesen befektettek minket a kórházba egy hetes megfigyelésre. Nem kell részleteznem, hogy mit éreztem, és mit érzett az egész család: a miértek és a kétségbeesés egyszerre szorította össze a szívünket. Ekkor este az Úrnak is volt mondanivalója nekünk: a 40. zsoltár volt a napi ige. Ez a vers olyan volt számomra, mint a vihar elől menekülő embernek a barlang.

Ó Uram, hát látod a mi viharunkat, nem úgy vagyunk itt a kórházban, hogy tudtodon kívül lenne mindez, és te Ura vagy a helyzetnek, betöltesz minket békességeddel. Nincs olyan vihar, mely fölött ne lennél örökkévaló király – szakadt fel belőlem a hála és hódolat imádsága. És valóban ezek után olyan békességet adott Isten a szívembe, ami tudtam, hogy nem emberi, hanem Tőle való. És hála legyen Neki, hogy kislányunk meggyógyult, és nem volt szükség semmilyen orvosi beavatkozásra. Megtapasztaltuk, hogy valóban Úr és Király életünk minden helyzetében.

Válaszok Isten ígéretére

VISSZA A SOROZAT OLDALÁRA

AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT

Válaszok Isten ígéretére

Lekció: Róm. 4.13-25 / Textus: Gen. 15                                                                                                                                                    1999. febr. 21.

Azt figyelhettük meg eddig Ábrahám életén keresztül, hogy Isten ígéreteket adó Isten. Nem a készbe, a láthatóba, a megfoghatóba hívja el Ábrahámot Háránból. Nem mutat neki fényképeket arról a földről, amelyet majd örököl, nem bizonyítja tulajdoni lap másolattal, hogy az övé, és ezért valóban van hatalma felette rendelkezni, valamint nem ad Ábrahám kezébe ajándékozási szerződést, mielőtt Ábrahám elindulna maga mögött hagyva a biztost és kiszámíthatót. Isten ígéreteket ad, és arra hívja, hogy az ígéretekre nézve, felőlük semmit sem kételkedve, azok beteljesedéséről meggyőződve cselekedjen. Még akkor is, ha az ígéretek beteljesedését élete folyamán csak részben látja majd meg. Nem azért, mert Isten nem tartja meg ígéreteit, hanem azért, mert az ő ígéretei, melyek életét formálják, túlmutatnak azon (Pl. áldás leszel minden nemzetségnek, nagy néppé leszel). A hit nem más, mint az ígéretek által meghatározott élet, úgy Ábrahám, mint Ábrahám gyermekei, azaz a mi esetünkben is.

Isten ígéreteire azonban többféle választ lehet adni, amelyek közül nem mindegyik a hit válasza. A mai történetben azt követjük nyomon, hogy Ábrahám milyen válaszokat adott Isten ígéretére.

I. Isten ígérete - Ábrahám tiltakozása

"Ezek után az események után így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok pajzsod, jutalmad igen bőséges." Istennek ez az ígérete az előző fejezet eseményeihez kötődik. Arról ovastunk, hogy Ábrahám milyen meglepetésszerű győzelmet arat a Kánaánban büntetőhadjáratot végző királyok csapata felett. Láttuk, hogy utána Istennek tulajdonította győzelmét, és a hadizsákmányból - Szodoma királyának ajánlata ellenére - semmit sem tartott meg. A 14 fej. végén tehát nemcsak egy győztes, hanem egy áldást nyert, és Istennek engedelmes Ábrahámmal találjuk magunkat szemben.

Vajon akkor miért kezdi Isten mondanivalóját a "Ne félj!" felszólítással? Egyes magyarázók szerint Ábrahám jogosan félhetett a szövetséges királyok bosszújától. Mi van, ha ellene fordulnak? Katonailag egyérelműen nagyobb erőt képviselnek. Mi van, ha Isten még egyszer nem áll mellé? Talán az is közrejátszik aggodalmában, hogy újra végiggondolta, mi mindenről mondott le, amikor Szodoma királyának felajánlását nem fogadta el. Vajon megérte-e  ez? Nem vesztette-e el jővőbeli anyagi biztonságát, a magasabb életszínvonal lehetőségét?

Ebben a helyzetben bátorítja Isten azzal, hogy ő lesz pajzsa, oltalma, és hogy bőségesen megjutalmazza Ábrahámot. Ábrahám azonban nem tudja Istennek ezt az ígéretét elfogadni, és azonnal tiltakozni kezd. Kétszer is hangsúlyozza, hogy Isten nem adott neki gyermeket, és így mindenét a szolgája fogja majd örökölni. Az ígéretre panasszal válaszol, mert az elfogadhatatlan számára. Hol van az utód, akit Isten ígért? (12,2 7) Mi van azzal, hogy utódait hasonlóvá teszi a föld porához? (13.16) Mit ér bármiféle jutalom, ha nincs gyermeke, aki örökölje? Ábrahám már nem hisz a változásban. Úgy látja, hogy a meddőségből, a gyermektelenségből nincs kiút. Hiába hagyta el Háránt, nincs örököse, nincs jövője. Tudja, hogy ez Sára és az ő életében már úgyis lehetetlen. A realitások ellentmondanak az ígéretnek. Ezért az ígéretre adott válasza panasz és tiltakozás.

Ahogyan ma is sokak válasza ugyanez Isten ígéretére. "Mit adhatsz nekem, hiszen…ezt és ezt sem adtad meg…" Nem adtál nekem…" Sokan vannak ugyanebben a helyzetben. Isten ígérete helyett a láthatók, tapasztalhatók formálják életüket.

Isten gondviselése területén. Isten egyértelmű ígéreteket adott nekünk arra nézve, hogy tudja mire van szükségünk, és azokat a szükségeket be fogja tölteni. "Nézzétek az égi madarakat. … Figyeljétek a mezei liliomokat …" - mondja Jézus (Mt.6.26,28). De mennyien kérdőjelezik ezt meg! Nem hisznek Isten ígéretének és rettegésben élnek. Vannak, akik azt mondják (Istennek): Ha én odaadnám a tizedem az Úr ügyére, nem maradna a családomnak. A láthatóból indulnak ki, mert hónap végére tényleg nem marad felesleg. Ugyanakkor nem tapasztalják meg a hit csodáját: ha hónap elején szánom oda Istennek azt, amit ő kér, nem fog hiányozni az a hónap végén. De ugyanígy Isten gondoskodó és kormányzó hatalma és szeretete ellen tiltakozik mindaz, aki a munka, a tanulás, a felvételi, a társ, a gyereknevelés kérdéseiben hagyja figyelmen kívül Istennek azt az ígéretét, hogy "akinek nincs bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja" (Jak.1.5). Sokan életük nehéz területein semmiféle ígéretre nem támaszkodnak, semmiféle hitet nem gyakorolnak, hanem vagy kétségbeesve "megadják magukat", vagy egy nem Isten szerint való válaszban bíznak (tehát Istentől nem várnak az adott helyzetben valami újat). Gondold meg, hogy gyakorlod-e a hitet, elfogadod-e az ígéretet azzal, hogy imádkozol a fenti dolgokért? (Imadoboz miért üres gyakran? - mert nem hiszünk az ígéretben!)

Az eljövendő világra nézve.  Itt is érvényes az ígéretre adott tiltakozás. A feltámadás és az örök élet ígérete vajon kételkedő panaszt, tiltakozást vált ki belőlünk, vagy pedig reménységet és vígasztalást ad, mind a magunk, mind szeretteink elmenetelével kapcsolatban?

Az ígéretre Ábrahám panasszal, tiltakozással felel. Meglepő, hogy Isten válasza erre nem elutasítás, hanem ígéretének megismétlése, megerősítése: "Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. Azután kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számols meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Azt mondta neki: Ennyi utódod lesz!" Isten tudta, hogy Ábrahámnak szüksége van támogatására.

II. Isten újabb ígérete - Ábrahám hite

Megdöbbentő, hogy Isten lényegében semmi újat nem mond, csak a régi ígéretet ismétli meg. Ábrahám azonban éppen ellentétes módon reagál. Míg előbb az ígéretre adott válasza tiltakozás volt, itt azt olvassuk, hogy Ábrahám hitt az Úrnak. Vajon mi a magyarázata ennek a változásnak?

Semmiképpen sem valami Istentől való érv, bizonyítási eljárás, vagy rábeszélés. Itt sem találunk semmi többet, mint Igét, azaz Isten szavát. A változásban nem foglaltatik benne valamiféle biológiai lehetőség felismerése. Egyszerűen csak Isten kijelentése szólal meg. Annyi különbséget látunk, hogy Isten itt mutat egy jelet, a csillagos égboltot, ami azonban önmagában nyilvánvalóan nem bizonyító erejű Ábrahám számára.

Mi a magyarázata hát annak, hogy Ábrahám hittel válaszol az Úrnak? Egyszercsak újra bízott abban, aki az ígéretet adta. Gondoljunk bele, hogy egy ígéret bizonyosságát egyedül az ígéretet adó jelleme biztosíthatja. Egy becsületes, tisztességes ember ígéretére adunk, különösen, ha még sohasem csalódtunk benne. Ugyanakkor egy olyan ember ígérete nem ér sokat, aki már többször becsapott bennünket. Ábrahámnak a legsötétebb órában egyszercsak megadatott az, hogy egyedül Istenre bízza magát és a jövőjét. Isten valóban Isten a szemei előtt, nem pusztán hipotézis, bizonytalan lehetőség.

Ahogy Isten Istenként, azaz valóságként, mindenhatóként tűnik fel előtte újra (még ha nem is láthatóan, hanem az ígéret szavában) abban a pillanatban a látható, megfogható valóság ( Ábrahám öreg, Sára meddő) erejét veszti előtte. (a Himalája láncai mellett eltörpül a Kékes, Isten hatalma mellett a problémák nagysága) Nem fosztja már meg attól a jövőtől, amit Isten ígérete készít számára. A hit azt jelenti, hogy bizonyosabb Isten ígéretében, mint saját helyzetének racionális megítélésében. Erősebb valóság a hűséges Isten szava, mint a korlátozó körülmények. Ez a hit nem rábeszélés, bizonyítás eredménye, hanem Ábrahám válasza a megismételt ígéretre. Isten ajándéka, Isten csodája, amely megszületik szívében.

Az ígéretre adott hitbeli válasz még valamit rejt magában: az Úr ezért "igaznak fogadta el őt". Az igazság az üdvösség garanciája, az ítélet napján való felmentés alapja. Ez a vers azt mondja, hogy ezt a hitet Isten beszámította Ábrahámnak igazságul, azaz az Isten ígéretében való hite, Isten igazságának, megbízhatóságának az elismerése és az ebben való bizalom lett alapja annak, hogy Isten szemében igaz, és nem igaz cselekedetei. Pál apostol azt mondja, hogy ez nem pusztán Ábrahámért van megírva, "hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat; aki halálra adatott a mi bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért."(Róm. 4.24-25) Ugyanakkor vigyázzunk arra, hogy ne mondjuk: én Jézus Krisztust hittel elfogadtam, de az életem más valóságára/területeire nézve nem tudok hinni. Aki hisz abban, hogy Jézus halálra adatott bűnéért és feltámasztatott megigazulására, az Isten ígéreteire hittel válaszol, mert őt megbízhatónak, igaznak tartja, és Isten ezt beszámítja neki. Aki élete konkrét valóságában nem hisz, az Jézus Krisztusban sem hisz!

III: Isten ígérete - Ábrahám kérése

A következő versekben Isten az utódról tett ígéretről áttér a földre: "Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, és neked adom ezt a földet örökségül."

Ábrahám egy kéréssel felel az újabb ígéretre: "Ó, Uram, Uram! Miből tudom meg, hogy én öröklöm azt?" Ez nem a hitetlenség hangja, hanem a megerősítés iránti kérelemé. Erre válaszul Isten szövetséget köt Ábrahámmal, ami Ábrahám életének egyik legdöntőbb eseménye.

Isten parancsára Ábrahám különféle állatokat vágott ketté, majd elhelyezte azokat egymással szemben. Naplementekor mély álmot bocsátott Ábrahámra, amelyben felfedte előtte utódjai sorsát Egyiptomban, majd az onnan való szabadulásukat. Istennek ez az újabb ígérete csak megerősíthette Ábrahámot abban, amiről eddig volt szó. Számunkra azonban most a 17. v. a legfontosabb: "Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között."  A füst és a tűz Isten dicsőségének a kifejezése több helyen az Ószövetségben. A kép arra utal, hogy Isten átment az állatok között. Ez azért különösen fontos, mert amikor egy korabeli szövetséget két fél hasonló formában kötött meg, mint amiről itt olvasunk, mind a ketten átmentek a szétvágott állatok között. Ennek jelentése a következő volt: a felek egyetértenek abban, hogy ha bármelyikük is megtörné a szövetséget, járjanak úgy, amint a szétvágott állatok.

Ennek fényében látjuk annak a szövetségnek a mélységét, amit Isten kötött az ígéret megerősítését kérő Ábrahámmal. Egyoldalú a szövetség: csak ő ment át az állatok között. Ez az ingyen kegyelem, a feltétlen odaszánás szövetsége. Isten megerősíti, hogy a föld, amelyen Ábrahám jövevény, utódaié lesz.

Azoké, akiknek először megígéri Isten, majd be is teljesíti, hogy eljön emberi formában, hogy egy másik szövetséget szerezzen meg. Ebben a szövetségben nem levágott állatok között megy keresztül, így esküdve hűséget, hanem önmaga áldozza oda magát, ezzel teljesítve be Ábrahámnak tett ígéretét. Mert Jézus Krisztus Ábrahám magva, akiben áldást nyer a föld minden nemzetsége. Fogadd Istennek ezt az ígéretét teljes hittel, hiszen saját életével pecsételte meg! ÁMEN!

Lovas András

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet