üzenet

"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva." (Lk 12,6)

"Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,7)

Verebet sokat látni itt a lakótelepen. Nem hiszem azonban, hogy bárkinek eszébe jutna árulni őket - nincs értékük. Lehet, hogy bosszankodunk rajta, hány hajszál kerül a szemétbe egy-egy fésülködés során (ugyan van, akinek meg sem kottyan), azt azonban egyikünk sem tudja, mennyi is marad a fején. Jézus szerint Isten ugyanúgy törődik a hajszálainkkal, mint a verebekkel. (micsoda pazarlás, nem?)
Nemrég Isten keresztülvitt egy "intenzív tanfolyamon" ebben a témában. Egy csütörtökön azt mondtam férjemnek, két hétre kellene elmennem szabadságra, hogy kipihenjem magam. Aztán pár nap után beláttam: Isten ismer és pontosan tudja, mivel is tud feltölteni. Mi történt? Csak egy tesztvezetés szombaton, és egy árnyjáték vasárnap. Igaz, ez a tesztautó egy hibrid modell volt. Igaz, az előadás után bekukkanthattunk a kulisszák mögé; sőt ígéretet kaptunk, hogy onnan nézhetünk végig egy egész előadást az ősszel. Ez titkolt álmom volt, de soha nem említettem senkinek.
Vasárnap este úgy éreztem aztán, hogy van Valaki, aki nagyon gyengéden odafigyel rám: mennyire vagyok fáradt, mi érdekel, milyen vágyaim vannak.Az energia és lendületet, amit kaptam, felért két hét pihenéssel. Tanulom elhinni, hogy Isten számára valóban sok verébnél értékesebb vagyok.

Az istentiszteletről

Az istentisztelet szent idő és szent esemény. Az istentisztelet Isten szövetséges népének valóságos találkozása az élet Urával. Az istentisztelet kihagyhatatlan és pótolhatatlan (amint a hét hetedik napját sem tudjuk átugrani). Az istentisztelet megismételhetetlen és egyszeri. Az istentisztelet valós közösség.

Ezért az istentisztelet nem lehet opció. Nem alternatív program. Nem akar vonzó lenni, hogy versenyezzen. Nem akarja magát olcsóvá tenni. Az igehirdetések, az istentiszteletről sorozat legerősebb üzenete nekünk, Isten népének ez: Lépjünk be, közösen imádjuk Istent, éljünk kegyelmével (Ige és sákramentum), és tegyük ezt rendszeresen!

 

Találkozás Isten szentségével - Ézs 6,1-9a, 13 (Ézs 57,14-20) - 2015. május 31. (Thoma László)

Miért gyülekez(z)ünk össze? - 1Kir 8,22-61 (Mt 18,12-20) - 2015. június 7. (Lovas András)

Miért úrvacsoráz(z)unk? - 1Kor 11,17-34 (Ám 4,4-13) - 2015. június 14. (Lovas András)

Istentisztelet az egész életünk - Róm 12,1-2 (Zsolt 98,1-9) - 2015. június 21. (Thoma Anita)

A kiüresedett istentisztelet - Ám 5,21-27 (Jak 1,19-27) - 2015. június 28. (Thoma László)

Áldottnak lenni, áldássá lenni  - 5Móz 28,1-14 (Ef 1,3-14) - 2015. július 5. (Thoma László)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet