üzenet

"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva." (Lk 12,6)

"Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,7)

Verebet sokat látni itt a lakótelepen. Nem hiszem azonban, hogy bárkinek eszébe jutna árulni őket - nincs értékük. Lehet, hogy bosszankodunk rajta, hány hajszál kerül a szemétbe egy-egy fésülködés során (ugyan van, akinek meg sem kottyan), azt azonban egyikünk sem tudja, mennyi is marad a fején. Jézus szerint Isten ugyanúgy törődik a hajszálainkkal, mint a verebekkel. (micsoda pazarlás, nem?)
Nemrég Isten keresztülvitt egy "intenzív tanfolyamon" ebben a témában. Egy csütörtökön azt mondtam férjemnek, két hétre kellene elmennem szabadságra, hogy kipihenjem magam. Aztán pár nap után beláttam: Isten ismer és pontosan tudja, mivel is tud feltölteni. Mi történt? Csak egy tesztvezetés szombaton, és egy árnyjáték vasárnap. Igaz, ez a tesztautó egy hibrid modell volt. Igaz, az előadás után bekukkanthattunk a kulisszák mögé; sőt ígéretet kaptunk, hogy onnan nézhetünk végig egy egész előadást az ősszel. Ez titkolt álmom volt, de soha nem említettem senkinek.
Vasárnap este úgy éreztem aztán, hogy van Valaki, aki nagyon gyengéden odafigyel rám: mennyire vagyok fáradt, mi érdekel, milyen vágyaim vannak.Az energia és lendületet, amit kaptam, felért két hét pihenéssel. Tanulom elhinni, hogy Isten számára valóban sok verébnél értékesebb vagyok.

József élete - igehirdetés sorozat

A kétértelmű álom - 1Móz 37,2-36 (Róm 8,28-39) 2003. február 9. (Lovas András)

"Igaza van velem szemben..." - 1Móz 38 (Zsolt 32,1-7; Ef 4,25-5,2) 2003. február 16. (Lovas András)

És Isten mégis Józseffel volt… - 1Móz 39 (Zsolt 1) 2003. március 9. (Lovas András)

A várt remény semmissé lesz… - 1Móz 39,21-40,23 (Zsolt 130) 2003. március 16. (Lovas András)

Az isteni kormányzás - 1Móz 41 (Jn 12,12-25) 2003. április 13. (Lovas András)

A családi megbékélés nehéz kezdetei - 1Móz 42 (Lk 4,14-30) 2003. május 11. (Lovas András)

A bűntudat rabságában - 1Móz 43-44 (Lk 12,1-7) 2003. június 1. (Lovas András)

Megbékélés és új élet - 1Móz 45 (Róm 8,28-39) 2003. június 15. (Lovas András)

Három találkozás - 1Móz 46,1-47,12 (Fil 1,12-26) 2003. szeptember 7. (Lovas András)

A világban, de nem a világból - 1Móz 47 (Jn 17,1-19) 2003. szeptember 28. (Lovas András)

Áldás nemzedékről nemzedékre - 1Móz 48 (Gal 3,6-18) 2003. október 12. (Lovas András)

Jákób testamentuma - 1Móz 49,1-28 (Jel 5) 2003. október 26. (Lovas András)

A kezdetek vége - 1Móz 49,29-50,26 (Jn 11,17-44) 2003. november 2. (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet