üzenet

"Az Úr trónol az áradat fölött, ott trónol az Úr, az örökké való király. Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel." (Zsolt 40,10-11)

Egy nehéz év kezdetén…

A 2009-es évet bárányhimlővel kezdtük. Már ez is megviselte kis családunkat, de arra nem számítottunk, hogy ennél jön még rosszabb is. Legkisebb lányunk fél éves volt, amikor egyik reggel vele a karomon siettem a konyhába, az engem segítségül hívó nagyobbik gyermekünkhöz. Sietségemben nem láttam, hogy a következő lépésem egy földön fekvő naptárra fog esni. Ráléptem a naptárra, ami a lábam alatt a szőnyegen megcsúszott és a gyermekkel együtt a kezemben a földhöz csapódtam. Én alaposan megütöttem az oldalam, de kislányom rosszabbul járt, mert nem tudott felkészülni az esésre, és így védekezés nélkül esett velem együtt a szőnyegre. Nagyon sírt, látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak, egy kis idő múlva a homlokán egy nagy duzzanat vált láthatóvá. Azonnal kórházba mentünk, ahol megállapították, hogy koponyatörést szenvedett két helyen – egyik oldalon 3 cm-es másikon pedig 5 cm-es törés van. Természetesen befektettek minket a kórházba egy hetes megfigyelésre. Nem kell részleteznem, hogy mit éreztem, és mit érzett az egész család: a miértek és a kétségbeesés egyszerre szorította össze a szívünket. Ekkor este az Úrnak is volt mondanivalója nekünk: a 40. zsoltár volt a napi ige. Ez a vers olyan volt számomra, mint a vihar elől menekülő embernek a barlang.

Ó Uram, hát látod a mi viharunkat, nem úgy vagyunk itt a kórházban, hogy tudtodon kívül lenne mindez, és te Ura vagy a helyzetnek, betöltesz minket békességeddel. Nincs olyan vihar, mely fölött ne lennél örökkévaló király – szakadt fel belőlem a hála és hódolat imádsága. És valóban ezek után olyan békességet adott Isten a szívembe, ami tudtam, hogy nem emberi, hanem Tőle való. És hála legyen Neki, hogy kislányunk meggyógyult, és nem volt szükség semmilyen orvosi beavatkozásra. Megtapasztaltuk, hogy valóban Úr és Király életünk minden helyzetében.

Elhívottak küldetésben

 

VISSZA A SOROZAT OLDALÁRA

AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT                                                                                                   AZ IGEHIRDETÉS MEGHALLGATÁSA

Elhívottak küldetésben

Lekció: Ef 2,11-20 /Textus: Ézs 42,1-13                                                                                                                                  2023. szeptember 17.

Múlt héten kezdtük meg az idei tanév sorozatát, ami a „Helyreállt kapcsolat” címet kapta. Az előző tanév Kősziklára épült ház és Növekedés témái után Isten Lelke arra vezetett minket, hogy a gyógyulásra, a kapcsolatok gyógyulására figyeljünk a következőkben. Mindezt pedig Isten és az Ő népe kapcsolatát leíró képek segítségével fogjuk tenni azért, hogy ezen keresztül is megéljük: Isten az Ő népébe hív el minket, közösségbe. A múlt héten így léptünk be a sorozatba és beszéltünk arról, hogy mit jelent Isten népének lenni. A mai napon pedig innen lépünk tovább oda, hogy mit jelent az Ő elhívása és küldetése.

Kedves Testvérek!

„Keressük!” a várost járva hirdetőtáblákról lehet ismerős ez a hívószó, vagy az internet világában járatosabbaknak közösségi oldalak hirdetéseiből. A felirat mellé általában rövid szöveg is társul: mit, vagy mit keresünk és egy fotó. A felhívás arra van, hogy ha valamit/valakit elveszítünk, olyanok is segíthessenek megtalálni, akiknek nincsen személyes kötődése, nem látták még élőben a keresett dolgot.

A mai igeszakaszunk is lehetne egy ilyen „Keressük” hirdetés, ugyanis leírást ad nekünk az Úr szolgájáról. Arra hívlak titeket, hogy nézzük meg ezt a felhívást, hátha tudunk valamilyen módon kapcsolódni hozzá.

1. Aki elhív

Ehhez elsőként nézzük meg, ki az, akitől a felhívás származik, kihez tartozik a szolga.

Az olvassuk az Úrról, hogy Ő a Teremtő, minden, amit a világként ismerünk, az Ő keze nyomán jött létre, tehát van hatalma. Ahogyan ír erről az ige, elérkezik az emberhez is, azt hallottuk, hogy „leheletet ad”, tehát Tőle származik az élet.

Alapvetően már ez is behatárolja az erőviszonyokat: az Úristen szól, aki minden felett áll és csak viszonyításképpen az emberekről pedig, mint elesettekről, szükségben lévőkről ír itt az ige. Mindez azért van így, mert a prófécia a fogság idején íródik és szól a néphez, akik kilátástalan helyzetben vannak.

Ebből az alapállásból tudjuk meg azt is, hogy az Úr kézben tartja a világ eseményeit: tud arról, ami történik, az ígéretei beteljesednek és tudja a jövőt is, ezt jelenti ki most a népének. Mégpedig ez a kijelentés is hatalommal érkezik Tőle: bár emberileg a nép alá van vetve más, idegen isteneket tisztelő népnek, de Isten egyételművé teszi, hogy a dicsőség és a hatalom egyedül az Övé.

A hatalmát pedig arra használja, hogy szabadulást adjon, a szabadulás pedig a szolgáján keresztül érkezik meg.

Onnan indultunk, hogy nézzük meg kitől érkezik a felhívás: Istentől, akiről megtudjuk, hogy teremtő, életet ad, kézben tartja az eseményeket és szabadítást küld a szolgáján keresztül.

2. A szolga

Mindezek után lépjünk egy lépést közelebb a szolgához, róla mit árul el ez a „felhívás”.

Minden bizonnyal ismerős számunkra a zenélő fagyis autó hangja. Ha a fagyis autó érkezik, arra felfigyel az egész környék, a kisgyerekek különös érzékenységgel. Valami hasonlót várnánk attól is, akit Isten szabadításként küld, mégsem ezt olvassuk róla, hanem azt, hogy szelíden érkezik. Nem kiált és nem lármáz és talán bár elsöprő erőt várnánk tőle, az ige azt írja, hogy a cselekvése is szelíd, odafigyelő, gyengéd.

Itt azonban meg is kell állnunk. Gyengéd, de nem gyenge. Ugyanis végső soron a célja az, hogy Isten igazságának, annak, hogy rajta kívül nincsen más Úr érvényt szerezzen. A fogságban lévőknek irgalommal jön: bár az Istentől való elfordulásnak megvan a következménye, már a bűn nem maradhat elégtétel nélkül, de nem a pusztulásé az utolsó szó.

A szolga tehát szabadítást hoz, szelíden és irgalommal, de nem gyengén.

Most már fel kell tennünk a kérdést, hogy ki is ez a szolga. Az írásmagyarázók talán olyan régóta vitáznak ezen, mint amilyen régi a Szentírásunk, ezért mi most arra keressük a választ, hogy hogyan visz minket közel Isten szolgájának az alakja az Úrral való helyreállt kapcsolathoz. Úgy testvérek, ha megállunk és felismerjük, hogy Izraellel együtt nekünk is szabadításra van szükségünk. Bár mi nem fizikai értelemben élünk fogságban, de magunktól mi magunk is elveszettek lennénk és ki lennénk szolgáltatva a minket körülvevő világ zavarosságának, a káosznak. Krisztus, mint tökéletes szolga viszont elvégezte a szabadítást és általa mi is Isten elhívottai lehetünk. Mit jelent ez? Hogy mindaz, ami eddig elhangzott az elhívásról, a mi valóságunk is. És így hirdetem minden olyan testvéremnek, aki talán megfáradt most a hitében, aki fogyatkozni látja a kapcsolatát Istennel, hogy amit Krisztus a kereszten elkezdett a világban, az örökké ható valóság, semmi nem tudja meggyengíteni az Ő diadalát.

Azonban, ha itt megállnánk, akkor ez az igehirdetés nem lenne más, mint egy szép bizonyságtétel Jézusról. De van innen tovább! Mert eddig láttuk, hogy ki az, akihez a szolga tartozik, láttuk, hogy milyen is ez a szolga és hogy a szolgáról szóló kép számunkra Krisztusban teljesedik be. Hogyan válik ez számunkra küldetéssé, mi közünk van ehhez a felhíváshoz?

3. A mi elhívásunk

Egyfelől ez a felhívás bemutatja nekünk, hogy milyenek azok, akik Isten népéhez tartoznak. És talán sokunknak furcsa lehet ez a szolga kifejezés. Keresztyén körökben járatosak talán hátra is dőlnének arra gondolva, hogy nekem köszönöm már megvan a szolgálatom a gyülekezetben. Vagy a hétköznapi értelmét véve ennek a szónak: szolgának lenni egyáltalán nem tűnik vonzónak. Itt viszont azt jelenti, hogy a szolga az, aki az Úr, aki Isten bizalmasa, aki egészen közel van az Ő szívéhez és aki így képviseli Őt.

Ebből fakad a küldetésünk is: hirdetni azt, hogy ennek a világnak van Ura, akihez nem mellesleg mi tartozunk, aki mértéket ad, igazodási pontot ad az életünknek. Ebben áll Isten népeként a küldetésünk. Tanúságot tenni Isten bár nem érdemelt, de nagyon is valóságos szeretetéről. Ez az a szeretet, amiről azt olvassuk, hogy a megrepedt nádat nem töri ketté: ami nem kidob, hanem felfrissít. Hol nyílik most előtted lehetőség, ahova téged állít így követeként, hogy hirdesd Őt?

És ebből fakad a küldetés második része: aki így ismeri az Urat és nemcsak ismeri, hanem hozzá is tartozik, azt mindez dicséretre, csodálatra hívja. Talán úgy hallgatod mindezeket, mint aki meg van fáradva, akinek fájdalmas ezt hallgatni, mert nem a dicséret az első, ami feltörne most belőled. Ne feledd el mindazt, ami eddig elhangzott: Isten nem tör ketté, nem hagy el, hanem irgalommal közelít, van nála helyed!

Összefoglalva igénk üzenetét: „Keressük!” innen indultunk. „Megtaláltuk!” ide érkezünk.

Isten ma bemutatkozik nekünk, mint Úr és bemutatja a szolgáját, aki szabadulást hoz. A szolga (Jézus) pedig bekapcsol minket is, mint Isten újszövetségi népét ebbe az elhívásba. Mindennek a szemlélése továbbadásra és dicséretre hív. Ámen!

(Pálfalvi J. Viola)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet