üzenet

"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva." (Lk 12,6)

"Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,7)

Verebet sokat látni itt a lakótelepen. Nem hiszem azonban, hogy bárkinek eszébe jutna árulni őket - nincs értékük. Lehet, hogy bosszankodunk rajta, hány hajszál kerül a szemétbe egy-egy fésülködés során (ugyan van, akinek meg sem kottyan), azt azonban egyikünk sem tudja, mennyi is marad a fején. Jézus szerint Isten ugyanúgy törődik a hajszálainkkal, mint a verebekkel. (micsoda pazarlás, nem?)
Nemrég Isten keresztülvitt egy "intenzív tanfolyamon" ebben a témában. Egy csütörtökön azt mondtam férjemnek, két hétre kellene elmennem szabadságra, hogy kipihenjem magam. Aztán pár nap után beláttam: Isten ismer és pontosan tudja, mivel is tud feltölteni. Mi történt? Csak egy tesztvezetés szombaton, és egy árnyjáték vasárnap. Igaz, ez a tesztautó egy hibrid modell volt. Igaz, az előadás után bekukkanthattunk a kulisszák mögé; sőt ígéretet kaptunk, hogy onnan nézhetünk végig egy egész előadást az ősszel. Ez titkolt álmom volt, de soha nem említettem senkinek.
Vasárnap este úgy éreztem aztán, hogy van Valaki, aki nagyon gyengéden odafigyel rám: mennyire vagyok fáradt, mi érdekel, milyen vágyaim vannak.Az energia és lendületet, amit kaptam, felért két hét pihenéssel. Tanulom elhinni, hogy Isten számára valóban sok verébnél értékesebb vagyok.

Migráció és misszió

Ruth könyve megbúvik a Biblia nagy történetei, Izrael Istenének nagy cselekedetei között. Most különösen is aktuális, hiszen két igen égető témát ölel fel: migráció és misszió. Igen, ezért vesszük éppen most elő ezt a bibliai könyvet; éppen most, amikor Magyarországot és Európát súlyos menekültválság éri. Ezért ez a csendes, a nyugalmi időkben megbúvó könyv most igen érzékenyen, élesen érinthet bennünket, Istennek Jézus Krisztusban megváltott népét.

Migráció: kudarc és meglepetés - Ruth 1 (Mt 6,25-34) - 2015. szeptember 6. (Lovas András)

Éljünk csendesen... - Ruth 2 (1 Thessz 4,1-12) - 2015. szeptember 13. (Lovas András)

Krisztusi türelemmel - Mt 13, 24-30; 36-43 (Zsolt 1) - 2015. szeptember 20. (Thoma László)

Szárnyai oltalma - Ruth 3,1-4,12 (Mt 23,37-39) - 2015. október 4. (Lovas András)

Radikális reménység - Ruth 4,11b-22 (Jel 21,1-8) - 2015. október 11. (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet